Az olasz francia-osztrák háborúban három huszárezred vett részt a harcokban: az 1., a 10. és a 12. Ez utóbbi nádor hiányában már nem viseli a nádor-huszárezred nevet, Haller-huszárezrednek nevezik. A három huszárezred majdnem hétszáz kitüntetés tulajdonosa lett a háború folyamán. (A kitüntetések huszárok esetében a vitézségi érem arany, illetve két ezüst fokozatát és tiszti kitüntetéseket jelentenek.)

A 10. ezred tiszti kitüntetései között egy Mária Terézia-rend is előfordult. Az ezred legnag:yobb hőstettét Magentánál hajtotta végre. amikor a visszavonuló osztrák IV. hadtestet az a veszély fenyegette, hogy útját elvágják a franciák. Az ezredparancsnok nem várt parancsra, hanem tartalc:kban lévő 4 századával rárontott a franciákra, melyek élén a harcedzett afrikai zuávok és a francia idegenlégió haladt. A huszárok az ellenséges kartácstűz dacára szétverték azt a francia dandárt, mely alig félórája három osztrák dandárt szórt szét. A magyar lovasok halált osztó kardcsapásai alatt a franciák teljesen harcképtelenekké váltak. A fergeteges huszárroham láttára az osztrák-magyar csapatok is feleszméltek, és újból támadásba lendültek. Bár a vesztes csata kimenetelét nem tudták megfordítani, de lehetővé tették az osztrák sereg zavartalan visszavonulását. A franciák legázolása után a huszórok egy hadtestparancsnokságot is megleptek, és majdnem elfogták Canrobert francia tábornagyot. Vezérkari főnöke és törzskarának egy ezredese a huszárok fogságába került.

A háború elején a gyenge létszámú császári-királyi hadsereg gyors megerősítésére volt szükség, erre pedig a legegyszerűbb mód az önkéntes csapatok toborzása volt. Oly közel volt még a szabadságharc leverése, hogy ez az önkéntesség sokkal inkább volt kényszerűség. Magyarország 1859. május 3. és június 22. között 12 084 jelentkezőt állított fegyverbe, közöttük 18 század önkéntes huszárt. Ezek között volt egy négyszázados jászkun ezred, a többi kétszázados osztályokba volt sorolva: a kecskeméti, az aradi, az 1. és 2. debreceni, a zombori, végül az 1. és 2. zalaegerszegi huszárosztályba.

Az önkéntes csapatokat a sorkatonaságtól eltérő egyenruhával látták el. A jászkun ezred sötétkék ruhát kapott, a többi osztály sötétzöld atillát-mentét és vörös nadrágot. A legnagyobb különbséget a föveg mutatta: huszárcsákó helyett széles karimájú parasztkalapot viseltek. oldalt fehér kakastoll bokrétával. A zsinórzat fekete volt, a tisztek feketével ~ítszőtt arany zsinórt kaptak, mint a sorhadi huszártisztek. Ezért az egyik debreceni osztályparancsnok a legénység számára a fekete helyett feketesárgát igényelt, mondván, hogy az „igazi" huszárok már évszázadok óta ilyent viselnek. Albrecht főherceg, Magyarország akkori kormányzója kapott az alkalmon, hogy a császári színeket az önkéntes huszárokra tukmálja, és elrendelte a fekete zsinór lefejtését és kicserélését. Ily módon 58 918 rőf, vagyis közel 46 kilóméter fekete zsinór veszett kárba.

Az önkéntes csapatok közül a zombori huszárosztályt és a gyalogságot a békekötés után leszerelték, azonban a többi huszárt nem bocsájtották el, belőlük szervezték a 13. és a 14. önkéntes huszárezredeket. Ezek először 4-4 századból álltak, és csak egy év múlva szervezték 8-8 századdá. A két önkéntes huszárezred a huszárokon, dragonyosokon, vérteseken és ulánusokon kívül a lovasság egy új csapatnemét képviselte: az önkéntes lovasságot, melyet biztosításra, felderítésre, küldemények fedezetére és hírvivő szolgálatra alkalmaztak, és amely a könnyű lovasságnál (huszárok és ulánusok) is mozgékonyabb lovassági csapatnem volt.
Az új ezredek egyenruhában is különböztek a többi huszárezredtől. Az atillát és a mentét egyszerűbb zsinórzat ékesítette. A 13. ezred megtartotta sötétkék ruháját, a 14. világoskék mentét-atillát és vörös nadrágot kapott. Ez volt a hadseregben az egyetlen alakulat, amely ilyen nadrágot hordott. Mindkét ezrednek a csákó helyett báránybőr kucsmát adtak, az elsőnél sötétkék, a másodiknál piros posztólef~entyüvel. Elöl egy szál kakastoll magasodott. melynek beszerzését a kincstár túlzott takarékosságból a huszárra bízta. Így aztán a környék egyetlen baromfiudvara sem volt biztonságban a kakastollakat „megszerző" huszárok elől. Ezt a kucsmát különben 1863-ban a hadsereg többi huszárezrede számára is bevezették. színes leffentyűvel.

A 13. és 14. önkéntes huszárezredeket ebben az évben besorolták a haderő többi huszárezredei közé. és elvesztették „önkéntes" jelzőjüket. 186-ben a huszárezredek 4. osztályát megszüntették, huszárjaival ezt a két huszárezredet töltötték fel.

A csákók helyett 1863-ban rendszeresített kucsmák kiadása olyan vontatottan haladt, hogy a 9. . Lichtenstein-huszárezred az 186. évi háborúba még a régi fehér csákójában vonult fel. Az ezred 1. százada a békehelyőrségben maradt, a kivonult öt századot egyenként gyalogdandárokhoz osztották be.Így tehát ebben a háborúban nem lehetett tömeges lovasakció. Az osztrák hadtest egyetlen huszárezrede mégis hű maradt régi hírnevéhez.

A porosz-osztrák-dán háborúban komolyabb lovassági akcióra, összeütközésre csak 1864. február 6-án került sor, amikor három huszárszázadot összevontak a Flensburg felé visszavonuló dán csapatok üldözésére. Az elővédet alkotó fél 3. század váratlanul egy kétszer akkora dan draganyosszázaddal találkozott. A huszárok nem haboztak. és a jéggé fagyott úton megrohamozták az ellenséget, amely fejvesztetten menekült.

Egy koppenhágai dán újság többek között az alábbiakat írta erről az összecsapásról: „Egy dán dragonyososztag az egyik magaslaton találkozott az ellenséggel. A magyar huszárok nagy ordítással, vágtatva száguldottak és rontottak a dragonyosokra, csöppet sem törődve azzal, hogy a dán gyalogság folytonosan tüzelt rájuk. Bátorságuk bámulatra méltó. Mialatt katonáink kardjukkal egy vágást tettek, azalatt a zömök termetű, ügyes magyarok fürge lovaikon vágtatva tízszer is odacsaptak."

A porosz-olasz-osztrák háború 1866-ban zajlott porosz és olasz hadszíntéren. A háború porosz és olasz érdekekért folytatott (védő) háború volt. Északon, a poroszok ellen 10 huszárezred, Olaszországban 4 huszárezred állt: az 1., 3., 11. és a 13. Bár Ausztria a háborút elveszítette, az 1. császár-huszárok vérrel írták be nevüket a magyar vitézség aranykönyvébe június 24-én, a custozzai csatában.
Az ezred hajnalban indult harcba, és néhány kisebb lovas összecsapás után egy előrenyomuló olasz dandár feltartóztatására kapott parancsot, melynek élén a híres bersaglierik, ezek a kiváló lövészek haladtak. Mögöttük az olasz gyalogság négyszögei állottak, sündisznószerűen előremeredő szuronyerdővel. Az zredparancsnok rohamot fúvatott, és áttörte a biztos fedezékből lövöldöző ellenség első vonalát, azután a gyalogságra rontott. A rohanó huszárokat ezek sem tudták feltartóztatni. A négyszögek sarkait megbontották, az előreszegzett szuronyos puskákat kardjaikkal lecsapkodták, mire az előbb még félelmetes négyszögek felbomlottak és szétszóródtak. A tovavágtató huszárok oldalában erős olasz lovasosztag tűnt fel, amit egy odakanyarodó század elűzött. Mikor az ezred már mindent legázolt, az ezredparancsnok lassan viszszavezette vitézeit Villafrancára, ahová este 6 órakor értek be. De itt sem pihenhettek sokáig. mert három és fél századot a megvert ellenség üldözésére küldtek. Az olaszokat annyira megriasztotta a huszárok közeledése, hogy fegyverét elhányva 800 katona megadta magát.

A felbomlás láttára az ezredparancsnok követet küldött Bixio olasz tábornokhoz. hogy csapataival adja meg magát. Miután ezt Bixio elutasította, a huszárok egy heves rohammal kiszorították a városból a megzavarodott olasz katonákat.

A Török Birodalom Boszniát és Hercegovinát a 15. században elfoglalta, és véres elnyomás alatt tartotta. Ezeket a tartományokat az orosz-török háborút 1878-ban lezáró béke kiemelte a török fennhatóság alól, és a nagyhatalmak berlini kongresszusa az Osztrák-Magyar Monarchiára bízta megszállásukat és igazgatásukat. A Monarchia XIII. hadteste a 7. huszárezreddel megkezdte az előrenyomulást, azonban Hadzsi Loja dervis uszítására a fanatikus mohamedán lakosság ellenállt.

1878. augusztus 1-jén élelemszálllító különítmény indult útnak, melynek fedezetét a 7. huszárezred 3. százada képezte. Útjuk során a Boszna folyó partján fekvő Magláj faluhoz értek, ott éjszakáztak. Másnap továbbhaladva nagy tömegíí fegyveres csoportba ütköztek, mire egy szakasz huszár tűzharchoz lóról szállt, azonban a nyomasztó túlerő elől a század visszafordult Magláj felé.

A rövid tűzharc három huszár életébe került. A faluhoz érve elszabadult a pokol. Az előző napon békésen viselkedő lakosság puskatüzet zúdított a szűk úton belovagló századra. Minden ablak tüzet okádott. a környező dombokról pedig a felkelők árasztották el tüzükkel az utat. Aki a huszárok között épségben maradt, elkeseredett vágtával kitört a faluból. Az első gyülekezőnél alig 60 lovast számlált az eredetileg 154 főnyi huszárszázad. Szerencsére a nap folyamán még több huszár előkerült. de így is kiderült, hogy 40 huszár holt hősi halált a Maglájban állított véres csapdában. Az anyagi kár is jelentős volt. mert az élelembeszerzésre kiadott 20 000 forint is a felkelők kezébe került.

A falu mellett később a 7. huszárezred halottainak emlékére emlékművet emeltek, mely méa ma is áll.