A császári hadvezetőség a 11. ezredet Erdélyben, a továbbiakat Magyarország területén kívül alakította meg.

1850-ben bevonták az eddig rendszeresített pár pisztolyt. 1851-ben aztán az altisztek, 52-ben pedig a közhuszárok is visszakaptak a karabély mellé egy pisztolyt.

Legjobban a ruházat változott meg. A modernizálási folyamat 1848-ban megkezdődött, már a honvédhuszárok is hosszú atillát kaptak a sűrűn zsinórozott, kurta dolmány helyett. Eltűntek a zöld és búzavirágkék dolmányok, menték és a vörös nadrágok. A 12 ezred egyik fele sötétkék, a másik fele világoskék atillát, hosszú mentét és szűk nadrágot kapott. A kétféle színű ruházaton a gombok fehérek vagy sárgák voltak, de még így is három-három ezred egyforma egyenruhát viselt. Hogy minden ezredet mégis megkülönböztessenek, háromféle csákószínt vezettek be. Szinte nevetségesnek hat, hogy az elnyomatás legsötétebb éveiben az új huszárcsákók piros, fehér és zöld posztóhuzatot kaptak, az eltiltott nemzeti zászló színeit. A tarsolyon és a nyeregtakarón az FJI (I. Ferdinánd császár) uralkodói névjel helyébe az új császár, I. Ferenc József FJI betűi kerültek. A szervezet változatlan maradt, az ezredek továbbra is négy osztályba sorolt nyolc századból állottak.

A szabadságharc után egyetlen magyar lovasezred sem állomásozott hazánkban, a huszárokat Ausztriába, Csehországba, Itáliába és Galíciába tették helyőrségbe, jó távolra attól a területtől, ahonnan a magyar fiúk származtak.

A 18. századig a tábornokok úgy öltözhettek, ahogy akartak. Ekkortól azonban kötelező számukra is az egyenruha. Mivel többnyire ezredtulajdonosok voltak, saját ezredük öltözetét viselték, dús arany paszományozással. Má-ria Terézia királynő 1751-ben elrendelte, hogy minden tábornok a Habsburg-ház piros-fehér-piros címerpajzsának színeit hordja. Így tehát a tábornokok hófehér kabátot kaptak, skarlátpiros kézelőkkel és piros nadrággal. Ezt a ruhát még a kalapjukra rendelt fehér kócsagforgóval is díszíteni akarták, mely a harctéren megkönnyíti a hírvivők és hadsegédek számára a vezér megtalálását. Végül is fehér kócsagforgó helyett a kevésbé feltűnő zöld tollbokrétát rendszeresítették, és így az osztrák tábornokok akaratlanul is a magyar nemzeti színekben pompáztak.

A huszárezredekből álló dandárok parancsnokai azelőtt majdnem mind huszártisztek voltak, akik számára a királynő piros huszárruhát írt elő, fehér mentével és piros leffentyűs, kócsagforgós nyérckalpaggal. Mivel 1798-ban a tábornokok mindennapra csukaszürke kabátot hordhattak a fehér helyett, a magyar öltözetű tábornokok szolgálatra csukaszürke mentét viselhettek, ehhez oldalt gombolós lovaglópantallót húztak a piros nadrág és az aranysarkantyús fekete kordováncsizma fölé. A csizmát felül arany lánczsinór szegélyezte.

Ez a színösszeállítás az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásáig változatlan maradt, csak a szabása követte a mindenkori huszárruha formáját, tehát a 48-as szabadságharc után a kurta dolmányt felváltotta a hosszabb atilla. A skarlátpiros gálaruhát arany lánczsinór díszítette, a csukaszürke szolgálati atillát fekete selyemmel áthúzott aranyzsinór. Ekkor kapták pantallójukra a piros lampaszt, ezt a rangjukat, állásukat feltűnően megjelölő skarlát posztósávot, mely az oldalvarrás szegélyzetének két oldalán húzódott. Ezeket az öltönyöket viselték az 1869-es magyar királyi honvédséghez beosztott tábornokok is.

A szolgálati öltözethez a piros leffentyűs szőrmekalpag helyébe háromszoros arany paszománnyal körített, kétfejű sassal díszített fekete huszárcsákót tettek fel, melyen a fehér kócsagforgó helyett 26 cm magas zöld tollforgó magasodott. A díszöltözethez és a szolgálati öltözethez egyaránt a huszártisztek aranyos zsinórövét viselték.