Nagy volt a lelkesedés, az egész országban megkezdődött az összeírás. A vármegyék és városok sovány pénztárcája és a készletek hiánya nem tette lehetővé, hogy minden nemzetőrt az előírt fegyverrel és öltözettel lássanak el. Nagy volt a tarkaság. és bizony sokan csak szűrben. ingben-gatyában vonultak fel, egyetlen fegyerük az egyenesre kovácsolt kasza volt. A lovasságnál sem volt ritkaság, hogy a lovas nemzetőr kard helyett fokossal hadakozott.

A gyalognemzetőr fekete csákót. sötétkék zsinóros, búzavirágkék atillát kapott, szürke pantallóval. A lovasok csak piros csákójukkal különböztek a gyalogságtól, továbbá pantallójuk alsó részét fekete bőr borította (ugyanolyan, mint a huszároké), azonkívül piros zsinórokból font huszárövet is hordtak. A lószerszám és a szerelvény olyan volt, mint a császári-királyi hadseregben.

Sok vármegye az előírástól többé-kevésbé eltérő egyenruhát csináltatott nemzetőreinek. Így a jászkunok gombos dolmányban, kék magyar nadrágban és ragyogó csizmákban pompáztak; csákó helyett pörge kalapjuk volt. Teljesen szabályosan öltözködtek a pesti és a győri lovas nemzetőrök.

1848 júliusában az összeírt nemzetőrség létszáma közel 442 000 fő, de csak 40 000 lőfegyver (puska, karabély, pisztoly) volt birtokukban.

Az ország megsegítésére az új magyar kormány hazaszólította az óriási Habsburg-birodalom területén állomásozó fiait.

.Az osztrák-magyar hadsereg 12 huszárezrede közül az 5. és 7. ezred Itáliában harcolt, Magyarországon csak az 1. császár-, a 2. Hannover-, a 3. Ferdinánd- és a 1 1. székely határőr huszárezred állomásozott. A magyar kormány többszöri felszólítására az osztrák hadügyminisztérium vonakodva bár, de hazaengedte Galíciából a 10. Vilmos-ezred felét. Csehországból a 9. Miklós-ezredet és Bécsből a 4. Sándor-ezredet. A hazahívó szavára lassanként hazaverekedte magát Galíciából a 6. Württemberg-ezred, melynek egy százada Lenkey János századossal elsőnek szökött haza még júliusban. Novemberben a 8. Koburg-ezréd szökött haza, és Csehországból is hazaindult a 12. nádor-ezred 700 huszárja, de csak 260 érte el a magyar határt. A Honvédelmi Bizottmány igyekezett a csonka ezredeket régi létszámukra feltölteni.

A huszárság továbbra is megtartotta fekete-sárga zsinóros ruháját, csupán nemzetiszín rózsa került a csákóra. A német vezényszót is megtartották, mert az öreg huszárok ehhez voltak szokva.

Görgey Artúr tábornok fel-dunai hadtestét november 18-án Mosonból Győrbe irárányította. Fedezetüket a 9.Miklós- és a 10. Vilmos-huszárezred látta el. Délután nyugat felől ellenséges lovastömeg bontakozott ki, és oldalba akarta kapni a Győr felé haladó csapatokat. Görgey azonnal ütegeket vetett az ellenség elé, majd parancsára unokafivére, Görgey Kornél, a 9. Miklós-huszárok századosa négy század Vilmos-huszárral ragyogó lovasrohamot intézett az oldalazó lovasság ellen. A zárt rendben előretörő századoknak az ellenség nem tudott ellenállni, és visszafordult. Ez volt a szabadságharc első nagyobb szabású lovas összecsapása.

A tápióbicskei csata 1849. április 4-én úgy kezdődött, hogy Klapka György tábornok, az I. hadtest parancsnoka azt a téves hírt kapta: Tápiobicskén nincs ellenség. Ezért csak egy gyenge dandárt küldött a falu ellen, ahol ötezer határőr gyilkos tüze fogadta őket. A magyar dandár nemcsak visszafordult, hanem magával ragadta a támogatására küldött csapatokat is, mire fejvesztetten visszaözönlött az I. hadtest gyalogsága. Hogy a helyzetet megmentse, Klapka rohamra küldte hadtestének lovasdandárját: négy század Koburg-huszárt és az egész 1. császár-huszárezredet. Utóbbiak a szembejövő horvát felkelő huszárezreddel akadtak össze, egy siralrnas gebéken lovagló ezreddel, akiket a nép csak Jézus-Mária-huszároknak csúfolt. A császár-huszárok parancsnoka, Sebő Alajos őrnagy a roham elején összetalálkozott a horvát huszárokat vezető báró Riedesel őrnaggyal, ezzel a hatalmas termetű osztrák tiszttel. aki a hadsereg legjobb vívójának számított.

Az első összecsapásnál az osztrák a kezén sebesítette meg Sebőt, aki másodszorra halálos csapást mért Riedeselre. Ekkor a horvát huszárok már eszeveszetten menekültek.

A csatát az időközben megérkező Damjanich János tábornok hadteste döntötte el, a győzelem főleg a híres 3. fehér tollas és a 9. veres sapkás honvédzászlóalj érdeme volt.

A császár-huszárok régi egyenruhájukat hordták, fekete-sárga zsinórzással, csákójukat nemcsak piros-fehér-zöld kokárda díszi tette, hanem peremét piros szalaggal is körülövezték. Tisztjeik a császári színek helyett piros zsinóros atillát és mentét csináltattak, hogy jobban hasonlítsanak a honvédekhez. (A mentét a honvédseregben csurapénak nevezték. )

Mivel a lovas nemzetőrség száma az előirányzottnál kevesebb lett, a magyar kormány megkezdte lovas szabadcsapatok felállítását. Az elsők között volt a Szalag László miniszteri titkár toborozta Hunyadi-csapat, melynek ereje egy gyalogzászlóaljra és egy lovasszázadra rúgott. Az Országos Honvédelmi Bizottmány 1848 októberében elhatározta a lovas szabadcsapatok huszárezredekké történő felfejlesztését. Mivel 12 régi huszárezred volt, a hat új a 13-tól növekvő sorszámot kapta. Közöttük a legjelentősebb a 13 . Hunyadi-huszárezred lett, melynek népszerűségét az is növelte, hogy nem a megszokott zsinóros öltözetet hordta, hanem pörge kalapot. pitykegombokkal kihányt Viktória-dolmányt. Kezdetben karikán ostort is használtak.Rásuhintottak az ellenségre, az ostor sudara annak testére vagy nyakára csavarodott, és így lerántották a nyeregből.

Igazi fenegyerekek voltak, számtalan ütközetben v ettek részt; 1849. február 28-án a mezőkövesdi lovasharcban saját parancsnokukat is árulónak nevezték és összevagdalták, mert megkegyelmezett régi bajtársának, egy osztrák tisztnek.

Utolsó fegyvertényük 1849. július 17-én Vácott volt. A Hunyadi-huszárezrednek jutott az utóvédharc. A város utcáiba beszorult magyar hadoszlopokat megmentették a Konstantin nagyherceg nevét viselő cári ulánusezred megsemmisítő támadásától. Már négy ágyút is elfoglaltak a cáriak. Négy század Hunyadi-huszár nemcsak a szorongatott gyalogságot szabadította meg, hanem kiverték a városból az ulánusokat, és a zsákmányolt ágyúkból hármat visszafoglaltak. Ezzel megszűnt a városban a torlódás. a feltartóztatott szekerek elindult~tk. és a magyar sereg is folytathatta visszavonulását.

1849 augusztusától Komárom várát áttörhetetlen gyűrűbe fogták az osztrák orosz csapatok. Klapka tábornok, a védelem lelke megtudta, hogy a környező falvakba előretolt magyar előőrsöket kozák osztagok nyugtalanítják. A tábornok szemtől szembe kívánta látni a híres kozákokat, ezért szeptember 5-én törzskarának néhány tisztjével és három század 14. Lehel-huszárral kilovagolt Heténybe. Csomortányi Lajos őrnagy, a huszárok parancsnoka két századot a közeli erdő rejtekébe vezényelt, egy századdal pedig megállapodott a falu mellett, és járőröket küldött ki.

Nemsokára Ógyalla felől hatalmas porfelhő támadt, amelyből egy mintegy 300 főnyi kozákcsapat bontakozott ki. Amint észrevették a huszárjárőröket, néhány kozák előrenyargalt, és a huszárok felé lőtt. Klapka parancsot adott a huszárszázadnak a látszólagos visszavonulásra, mire a kozákcsapat azonnal utánuk ramodott. Amint a falu mellé értek, kitört az erdőből két századával Csomortányi őrnagy, hogy oldalba és hátba támadja a kozákokat. Ugyanekkor a Hetény felé isszavonuló huszárszázad is megfordult, és szembetámadta az ellenséges lovasokat. A harc rövid volt, és a kozákok menekülésével végződött, de a Lehel-huszárok hetet levágtak, tizenhét kozákot pedig foglyul ejtettek.

Egész délután csend volt, azonban estefelé erős orosz lovastömegek tűntek fel, mire a huszárok a zsákmányolt pikaíkkal, handzsárokkal és puskákkal feldíszítve hazavonultak a várba. Ez volt az 1848/49-es szabadságharc utolsó lovas összecsapása.

Az 1767-ben előírt egyenruházati "főszínek" 1849-re többször is változtak. A kék színnek egy új árnyalata tűnt fél, a búzavirágkék. Az ú j színt az eredetileg világoskék színeket hordozó 12. nádor-ezred kapta 1803-ban és a 6. ezred 1811-ben .Később a papagájzöld is megszűnt, így a 4. és a 8. huszárezred ruhája is sötétzöld lett. Így tehát háromféle kék és egyfajta zöld huszárruha létezett, az ötözet szahása nem sokat változott.

A 12 régi huszárezreden kívül az 1848/49es; szabadsagharc tartama alatt hat új huszárezred szaporította a honvédsereget. melyek szervezete és fegyverzete ugyanolyan volt, mint a régi ezredeknél. csupán külsejük volt eltérő. Ahol a régi huszárok - akik becsülettel végigharcolták a magyar ügyet - a császáíri névjelet hordták, oda az új huszároknál a magyar címer került csákóra, tarsolyra. sabrakra.