A Jászkun és a Hajdú kerület is felállított három lovasosztályt (hat századot), melyekből még ebben az évben egy rendes huszárezredet szerveztek. Ez 1802-ben a 12-es sorszámot kapta. Ezredtulajdonosa Magyarország mindenkori nádora lett, az első a sokat emlegetett és az ország javát elősegítő József nádor volt. Ezért az ezredet nádor-huszárezrednek nevezték.

Ez az ezred 1805-ben az osztrák főseresben harcolt Mack Károly altábornagy vezetése alatt. Ez a bizonytalankodó hadvezter kisebb ütközetek egész sorát veszten e el Napóleon előrenyomuló csapatai eben, végül is beszorult a roszszul felszerelt és alig védhető Ulm várába. Alvezérei kitörést javasoltak. melyhez nagy nehezen hozzájárult, de másnapra visszavonta elhatározását. Állandó ingadozásának és tétlenkedésének volt köszönhető, hogy a franciák teljesen körülzárták, és október 17-én szégyenletes feltételekkel 23 000 emberével megadta magát.

A jelen levő Ferdinánd trónörökös követelésére az utolsó napon még az ezred 12 százada áttörte a franciák záróvonalát, és megmenekült. Élükön Hertelendy Gábor ezredes vezetésével ott küzdött a 12. huszárezred négy százada, melyek már az előző napok ütközeteiben is kitüntették magukat. Soraik között lovagolt -egyszerű közhuszárruhába bújtatva - Ferdinánd főherceg, a trónörökös is.

Útközben már nem találkoztak ellenséggel, és négynapi szakadatlan, erőltetett lovaglás után elérték a csehországi Egeg városát, útjuk célját. A 12. huszárezred emlékét őrzi a Hertelendv-induló.
A nemesi birtokot kezdettől fogva a honvédelem kötelezettsége terhelte, a személves hadb~i vonulás. (Régen a véres kard köriilhordozásával hívták harcba a nemeseket, akik tehát vérrel adóztak uralkodójuknak.)

Ezt az elavult intézményt utoljára 1809-ben Áíllították fegyvernembe, amikor a francia seregek Magyarország elözönlésével fenyegettek. Rosszul fegyverezve és felszerelve, megfelelő katonai kiképzés nélkül indult harcba I 5 gyalogzaíszlóali és 19 lovasezred, melyek bár hősiességnek ritkán látott példáit mutatták fel, de Napóleon világhódító seregeinek nem t udtak ellenállni.

A veszprémi felkelő lovasezred első vitéze ápri lis 24-én állt be, és a létszám május 11-re már 1186 főre szaporodott. Karakó falunál Szőke György hadnagy tizenhat, lóról szállt vitéze az úton keresztbe döntött jegenyék fedezékében tüzeléssel mindaddig feltartóztatta a francia lovasságot, míg a saját gyalogsága oda nem ért.

A győri csatában, június 14-én a veszprémi ezred a beosztott ágyús ütegek fedezetét látta el. De a jól lövő francia tüzérség két ágyút leszerelt, azok törött kerekekkel hevertek a földön. Nehogy a két löveg a rohamra induló francia lovasság zsákmánya legyen. egy fél szakasz huszár lóról szállt, a két ágyúcsövet emberfeletti erőfeszítéssel a vállukra vették, és átcipelték az út árkán. A szabad mezőn kötelet hurkoltak a lövegcsövekre, és lovukhoz kötve, a sík földön maguk mögött vonszolva, biztonságos helyre juttatták. Mindezt a bámuló ellenség szeme láttára, golyózáporban, az ágyúk és tarackok fülsiketítő bömbölése közepette.

A Napóleon elleni harcok idejéről egy legendás huszártiszt nevét az irodalom is őrzi: Simonyi óbesterét. (Az óbester a német Oberst = ezredes elmagyarosított
változata.)
Ki volt Simonyi József? A legvitézebb huszár, aki már tizenhét éves korában megszökött az iskolából, és beállt közlegénynek a 4. huszárezredbe. Még csak vicekáplár altizedes) volt, amikor megkapta első kitüntetését, az ezüst vitézségi érmet. Hősiességéről és vitézségéről legendák keringtek. Főhadnagy korában 1802-ben kiérdemelte a legnagyobb katonai kitüntetést, a Mária Terézia-rendet, aminek alapján 1804-ben báróságot is kapott. Egyik leghíresebb fegyverténye a napóleoni háborúk idejére esett.

1809. július 6-án, a wagrami csata második napján a győzelmes francia csapatok elől visszavonuló császári-királyi hadsereg fővezére Simonyi őrnagyot bízta meg a visszavonulás fedezésével. A Thaya-folyó hídját 30 000 francia támadta, melyet Simonyi egy zászlóalj gyalogsággal, egy század utásszal, 6 ágyúval és a 4. huszárezred két századával védett. Borzasztó kanácsolással megakadályozta az ellenség rohamát azután meg puska- és ka rabélytűzzel védekezett. Már több órája folyt az egyenlőtlen küzdelem, egy osztrák tábornok többször is ráüzent, hogy vonuljon vissza, de Simonyi nem tágított. Végül megrakatta a hidat rőzsével, és amikor a híd lángra lobbant, huszárjaival fergeteges rohammal rácsapott a franciákra. Majd visszafordult, és rálovagolt a lobogva égő hídra. A lovak rémülten ágaskodtak a szikraeső közepette, de a híd közepén Simonyi újra szembefordult az utána nyomakodó ellenséggel, és az égő pallókon keresztül, leperzselt bajusszal, megpörkölt mentével addig verekedett, míg az utolsó huszár is el nem hagyta a híd roskadozó zsarátnoktömegét.

Simonyi József vitézsége jutalmául a 4. huszárezred ezredparancsnoka lett.Élete során haditetteivel számos hazai és külföldi kitüntetést érdemelt ki.