LOVASOK
2005.07.26. 16:45
A szabadságharc jó néhány neves vezetője kalandos múltra tekinthetett vissza.Bottyán Jánost, akit fél szeme miatt Vak Bottyánnak neveztek, ifjúkori botlása
miatt apja kitagadta
A fiú, hogy tovább tanulhasson, beállt kapusnak a jezsuita kollégiumba, azonban nyugtalan vére hamarosan a vitézek közé hajtotta.
A török elleni harc során tiszt lett, részt vett a délvidéki várak visszavívásában. I. Lipót 1693-ban ezredessé nevezte ki, és megbízta egy 1000 főnyi huszárezred felállításával. A spanyol örökösödési háborúban a Rajna mentén harcolt.1704-ben bevádolták, hogy Rákóczival levelezet, és elfogták. Barátai kiszabadították. mire rögtön felesküdött Rákóczi zaszlajára. akinek legtehetségesebb tábornoka lett; talpig férfi és katona, tiszta szívű és tisztakezű ember.
A tábornok csapatai 1708 elején a Csallóközben és a Vág alsó folyásánál nyugtalanították a császári csapatokat. Lovas portyázóit Bottyán dereglyéken átszállíttatta a Vágom majd nyugatnak indította őket, hogy törjenek be Ausztriába, ahol a határ menti osztrák falvakat rémisztgették, azonkívül zsákmányt is szedtek.
Februárban Balogh István lovasezredéből egy húszlovas portya magyar területen jó fogást csinált. Parancsnoksága átvételére arra utazott a nagyszombat-pozsonyi úton gróf Stahrenberg Miksa császári tábornok kisebb kísérettel. A járőr vezetője, Bornemissza János strázsamester (őrmester) azonnal megrohanta a kíséretet. Emberei közül Fekete Mihály közhuszár négy vasast (vértest) kaszabolt le, Végh János közhuszár pedig felrántotta a hintó ajtaját, pisztolyt fogott a meglepett tábornokra, és lefegyverezte. Ezután lóra ültették foglyukat, szorosan körülfogták, és megindultak vele vad vágtában a magyar csapatok felé. Értékes zsákmányukkal keresztülvágták magukat a császári gyalogság előőrsvonalán, és számtalan kaland árán megérkeztek a tábornokkal Nyitrára. Bottyán tábornok nemcsak bőkezű jutalmat osztott ki a járőr tagjai között, hanem asztalához ültette őket, és velük ebédelt.
A járőr csikorgó télidőben és hófúvásban 24 óra alatt több mint 20 mérföldet lovagolt (1 osztrák mérföld = kb. 8 km).
|