Ez alatt az évszázadnyi idõszak alatt csaknem minden európai országban létrejöttek huszárezredek, mindenütt kialakult a huszár viselete, korszerûbbé vált felszerelése. Most, mikor megkíséreljük felvázolni ennek a kornak a huszárját, kiviláglik majd: milyen változások történtek az elõzõ korszakhoz képest.
Elsõként a huszár lováról kell említést tenni. Huszárlónak továbbra is nem az istállóban, hanem a pusztán, füves sztyeppén nevelt, fürge, melegvérû ló vált be, tehát az arabs fajokkal keresztezett magyar, lengyel, orosz ló volt a legalkalmasabb a huszárnak. Az ilyen ló jól tûrte a fagyot és a forróságot, átúszta a folyót, felkapaszkodott a hegyre is, és kitartó volt a hosszan tartó attakban is. Maga Napóleon is elcsodálkozott azon, hogy a orosz dragonyosdandár lovai olyan hosszú vágta után sem fulladtak ki, amilyenben a francia lovak mindíg használhatatlanokká váltak. A huszárló hátára rendszerint kis termetû ember került; a nehéz megtermett lovas ritkán volt alkalmas huszárnak.
A lószerszám és a huszárfelszerelés mind egységesebbé és korszerûbbé vált. A XVIII. század végén már bizonyos elõírások szabályozták a fegyverek és az egyenruha színét, sõt méretét és anyagát is. Az 1751-es öltözködési szabályzat szerint a kucsma tíz hüvelyk; a dolmánynak olyan a hossza, hogy az öv alól egyhüvelyknyi látszódik kibelõle. A dolmány gombolása-zsinórozása hatsoros, a huszáregyenruhára összesen 30 rõfnyi (Kb. 20 méter) zsinórt kell verni.
A császári huszárruha színének eredetileg a kéket szánták. Az 1677-ben keletkezett elõírás azonban a sötétkéket és a sötétzöldet jelöli meg alapszínként; a nadrág színét az ezredtulajdonosokra bízták. A huszár-körköpeny színe fehér. A hosszú utakon az egyenruhát azzal kímélték, hogy a nadrág és a csizma fölé egy vászonból szabott nadrágot (sarivari) húztak. Mind a francia, mind pedig a német huszároknál gyakran változott az egyenruha színe. Mivel azonban a huszár sokszor teljesített elõörsi szolgálatot, az akkoriban oly divatos fehér, máskor gyöngyszürke vagy skarlátszínû posztóból csak ritkán készítettek huszárruhát. A porosz huszárezredek öltözetét fekete posztóból készítették, volt azonban huszárezred is, amely zöld vagy vörös színû mentét és dolmányt viselt. A francia Bercsényi-huszároknál hosszú ideig égszínkék volt a nadrág, a mente és a dolmány színe. A zsinórozás a poroszoknál általában fehér, a franciáknál pedig leginkább vörös színû volt.
A legszebb és legdíszesebb huszárviseletnek a magyar nemesi testõrség egyenruháját tekintették: zöld dolmány, piros nadrág, mindkettõ sûrû ezüst sújtással, sárga csizma, medvebõr süveg kócsagtollal, párducbõr kacagány és fehér körgallér.. Ennek a testõrségnek a mintájára szerveztek huszár testõrséget más országokban is. A huszárok sûrûn zsinórozott vitézkötéses dolmánydivatját vették át a francia svalizsérok, Napóleon guide-csapata és az angol tüzérek
Itt említjük meg, hogy a magyar huszároknál már 1767-ben csákó váltotta fel a kucsmát, s 1802-ben sima csizma, zsinórozás nélküli kényelmes zeke kerül a dolmány mellé. Utóbbit a tisztek csak laktanyai szolgálatban viselhették.
A fegyverzetben a kardon kívül csak a karabélynak és a pisztolynak volt jelentõsége.
A franciáknál elõfordult a mousqeton, egy kartácsszerû lõfegyver, amelyet csak minden 11. lovas kezelt. Az angol lovasságnak pedig a napóleoni háborúk utolsó szakaszában lóra szerelhetõ "rakétakilövõ állványa" volt - a géppuska elõfutára.
A huszárcsapat figyelmeztetõ- és hívójeleit eleinte dobolták. A huszárdobos a nyereg elé szíjazott dobokon verte a jelt ébresztõre, gyülekezõre, rohamra. (Ez a régi huszárszokás csak az angol királyi lovasságnál maradt fenn napjainkig.) Késõbb - elsõsorban a magyar huszárezredeknél - trombitaszóval adtak jelt a támadásra. A csata utáni hívójel ugyancsak trombitán hangzott fel, ennek dallama cseng vissza mindmáig a Rákóczi-induló kezdõ ütemeiben.
A régi huszárezredekben minden kompániának (századnak) volt lovas zászlaja, nemzetközi szóval : estandartja, sõt dobzászlaja is. Késõbb, mikor a kompániákat kettesével svadronokba (ezred negyede = kvadráta: svadron) sorolták, már csak a svadronoknak volt zászlajuk; a végén csupán az ezrednek. Ez a huszár-estandart - miként a többi lovas zászló is - jóval kisebb méretû volt, mint a gyalogos alakulatoké: mindössze akkora, hogy lovon is könnyen lehessen hordozni.
A huszár-szakirodalom a XVII. században, a huszárháborúk idején bontakozott ki nagyobb mértékben. Idetartoznak a II. Frigyes által kezdeményezett kisháborús (partizán) kézikönyvek és A. H. Guilbert fontos stratégiai mûve, amelyet még a nagy forradalom elõtt írt, s amelynek a lovasság feladatairól vallott úttörõ elveit, így a gyorshadviselést, Napóleon vitte át a gyakorlatba.
A huszár-szakirodalom a szabályzatok kiadásával kezdõdött. A legrégibb magyar nyelvû, nyomtatásban is megjelent 1722-es Lovas Regulamentum nagyjából a német szabályzat fordítása, amelynek viszont a kor legjobb szabályzata, a francia lehetett a mintája.
Ennek a korszaknak a huszáralakulatai számukat tekintve növekedést, a többi csapatnemhez viszonyított arányukat tekintve csökkenést mutatnak 1716-ban a császári haderõ magyar része egy gyalogos és öt huszárezredbõl tevõdött ösze. A századfordulóra ez a mintegy hatezer katonát számláló haderõ csaknem a tízszeresére növekedett, elsõsorban az új gyalogos alakulatok jóvoltából. 1815-ben a császári haderõ 52 lovasezredébõl 12 volt huszárezred. A porosz huszárregimentek száma 16; a 100 ezrednyi francia lovasságból 16 ezred volt huszár. Az angol seregnek mindössze 4 huszárezrede volt ekkoriban. Volt még huszáralakulata a holland, a nápolyi, a svéd, a dán és a spanyol királyságnak is.

 

CSÁKY (NÁDASDY)-HUSZÁREZRED

BARANYAY-HUSZÁREZRED

DESSEWFFY-HUSZÁREZRED

HÁVOR-HUSZÁREZRED

KÁROLYI-HUSZÁREZRED

GHILLÁNYI (HADIK)-HUSZÁREZRED

SPLÉNYI (ESTERHÁZY)-HUSZÁREZRED

BELEZNAY-HUSZÁREZRED

KÁLNOKY-HUSZÁREZRED

ESTERHÁZY (LUZSINSZKY)-HUSZÁREZRED

MENZEL ÉS HALLER-HUSZÁREZRED