A császári-királyi hadseregnek ebben az időpontban csak három huszárezrede volt, melyeket az ezredtulajdonos nevével jeleztek.

A háború hatására 1733-ban és 1734-ben öt új huszárezredet állítottak fel. Ezek közül a Pestvármegyey József-ezredet 1748-ban feloszlatták, a Splényi- és Ghillányi-ezredeket mint Esterházy Imre- és Hadik András-ezredeket 1768-ban századonként szétosztották a többi huszárezred között. Csak a Hávor Mik lós és Károlyi Sándor által szervezett két ezred érte meg 1918-at.

Különösen kitüntette magát a Deák Pál alakította ezred (8.), melynek tulajdonosa, C'zungenberg Ferenc (ejtsd: csungenberg ) igen változatos életpályát futott be. Apjával, Csonka béggel együtt Buda 1686. évi visszafoglalásánál esett osztrák fogságba. Tíz év múlva a család Bécsben áttért a keresztény hitre, nemesSéget kapott, nevét is megnémetesítette (Czungenberg). A fiút beadták a császári hadseregbe. 1723-ban a 9. huszárok ezredese lett, és 1730-ban megkapta a Deák-ezredet (8.). 1735-ben altábornagyként halt meg.

Quintengolónál 1735. június 4-én az előőrsöt 300 huszár alkotta, ezek aztán alaposan szétverték a spanyol lovasságot, elfogtak 6 tisztet, 800 lovast, azonkívül 90 lovat és két ezüsttrombitát zsákmányoltak.

Igen fontos volt a zászló megválasztása is. A lengyel örökösödési háborúhoz újabb huszárezredeket állítottak fel, közöttük a később 6-os számot viselő gróf Károlyi Sándor-ezredet.

Ennek az ezrednek mind a 10 kompániája külön zászlót kapott, az ezredtulajdonosi 1. század fehéret, Szűz Mária képével, a többi kilenc világoskéket, melyeket az egyesített Károlyi-címer egy-egy címerrészlete díszített. A zászlók hátlapjára a kétfejű sas került, benne a magyar címerrel. A zászlók ünnepélyes átadásánál a zászlótartók emlékül egy-egy kócsagforgót kaptak szőrmekalpagjukra. A zászlótartónak ütközet előtt le kellett csatolni sarkantyúit, hogy ne tudjon elmenekülni, bár különben is esküt tett, hogy a zászlót élete árán is megvédi. Bal vállán széles, paszományokkal ékes vállövet viselt, melynek alsó végén rugós kamó (karabiner) volt, amit a zászlónyél karikájába akasztottak be. A nyél alsó vége a kengyelre csatolt papucsban nyugodott.

A Károlyi- (6.) és a Dessewffy- (3.) ezred a Rajna mentén vitézkedett. A huszár leleményességét igazolja annak az öt huszárnak az esete, akiket egy öszszecsapás alkalmával a franciák foglyul ejtettek. Hogy milyen becsesnek tartották foglyaikat, azt az is mutatja, hogy Párizsba vitték őket. Később Lotaringiába kerültek, de az állandó mozgáshoz és hadakozáshoz szokott derék legények hamarosan megunták a kényszerű tétlenséget. Sikerült megszökniük, és bár anyanyelvükön kívül más nyelven nem beszéltek, minden helyzetben feltalálták magukat, és keresztülvergődtek egész Németországon.